Kívánatos életutak

– Ki szeret a csúcson lenni?

– Mindenki.

– De a hegymászók csak perceket vannak a csúcson hosszú hosszú órák felkészülése és csúcs kísérlete után. Érdemes a csúcson lenni perceket órák és napok, mondhatom hetek kemény munkája után?

– Nem lettem hegymászó, nekem nem éri meg.

– Te mikor vagy a csúcson?

– Ez meg milyen kérdés?

– Hát, értsd jól!

– Csak jól tudom érteni. A csúcson levés az szerintem rövidebb idő, mint a csúcsra jutás és a felkészülés. Szeretek felkészülni és ostromolni a csúcsokat. Nem szeretek lemenni a völgybe és újra felmászni a csúcsra. Szeretem, ha össze vannak kötve a csúcsok.

– Ezt hogy érted?

– Ahogy a képen látható.

– Te beéred azzal, hogy két csúcs között átballagsz az átjárón?

– Hajjaj, de még mennyire! Bolond lennék, ha nem így élnék. Amit kitaláltak mások és náluk bevált, minek találnám fel újra. Nem egyszerűbb megtanulni és alkalmazni?

– Igazad van, az életet szerető szemléleteddel. Te szeretsz élni, ugye?

– Nagyon! Te nem?

– De, veled nagyon szeretek élni. Néha eszembe jut, mi lenne, ha egyedül maradnánk. Fúúú, borzasztó lenne, jobb nem belegondolni. Nem halhatsz meg csak utánam.

– Rendben, megbeszéltük. Térjünk vissza a csúcson levő életmódhoz!

– Térjünk! Kockázatos, kanyargós és különböző.

– és KÍVÁNATOS!

– Ezt hogy érted?

– Szó szerint. Te nem szereted ezt az életet, amit élünk?

– De, nagyon! Sütöttél nekem buktát ma reggel. Tegnap este mondtam, úgy megennék egy kelt tésztából sült valamit. Mind a három lekvár benne maradt: sárgabarack, meggy, szilva. Olyan, mint a pékségben kapható ízvarázs. Csak finomabb.

– Mitől finomabb?

– Nincs annyi vaj a tésztájában, foszlós és ízes, van benne lekvár rendesen. Megettem ma hatot vagy hetet.

– Csúcs élmény volt a bukta?

– Igen!

– Hat vagy hét csúcs egymás után?

– Nem, időben elosztva a nap folyamán. Reggel rögtön kettő a kávéhoz. Egy tízóraira. Kettő ebéd után desszertnek.

– Az álompár életmódban hol vannak a csúcsok a mindennapokban?

– Reggel, amikor csak ketten vagyunk ébren és nem mégy el dolgozni. Az csúcs! A következő a reggeli a felkelő nap fényében. Az újság közös átlapozása. Szeretek neked felolvasni. Tudom, hogy utálod, de apukám is mindig felolvasott anyukámnak, én is neked.

– Nem utálom. Szeretem hallani a hangodat és a kommentjeidet. Jókat mosolygok a nő és férfi szemlélet különbségein. Mikor jön a következő csúcs?

– Elmégy dolgozni, az nem csúcs, völgy, erős lejtmenet.

– Te is dolgozol.

– Igen, az más. Szóval csúcs, amikor együtt ebédelünk! Kimondottan szeretem látni, ahogy eszel, kézzel-lábbal.

– Lábbal?

– Mindig leeszed magad és a lábadra is jut. Aztán felveszed és bekapod a morzsát. Tudom kívülről a mozdulatsort, pereg a belső filmvásznon. Neked van délutáni csúcs?

– Még nem tartok a délutánnál. Ebéd után jön a kávé és a desszert. Emlékszem, hogy haragudtál a barátomra kapcsolatunk elején.

– Igen, emlékszem én is. Étteremben ebédeltünk és kértél egy somlóit hab nélkül dupla csoki öntettel. Kérdően néztem rád, ő észrevette és megkérdezte, te nem tudtad, hogy imádja a desszertet?

– A csoki az élénkítő örömforrás. A dupla csoki az dupla örömforrás. Szeretek dolgozni is. Abban is vannak csúcspontok, amikor végére értem egy napi feladatnak, kész! Az csúcs! Van egyéni örömforrás is.

– Van. Azt is szeretem nézni az ablak mögül, ahogy ellátod a tyúkokat. A gyerekkel gyakran meglesünk, kiáltok nekik és szaladnak.

– Szeretek menni a gyerekekért az iskolába. Nincs még egy olyan öröm az arcukon, mint amikor meglátnak és szaladnak. Észrevetted? A hazafelé úton árad belőlük a szó, mi történt aznap. Amikor itthon kérdezem őket, semmi. Semmi történt a suliban.

– Jön az este, a közös játék. Nem tudok úgy játszani velük mint te. Ezt sajnálom. Beleélitek magatokat a játékba, véresen komolyan veszed te is.

– Hogyan lehet másként? Véresen komoly a játék. Ma kikaptam 12:8-ra.

– S itt a vacsi idő. A gyerekek is kánonban fújják a hülyeséged: csocsora!

– Nem emlékszel? Valamelyik gyerek így mondta a vacsorát. A vacsora az gyönyörűség, látod, ahogy nyomják befelé a kaját, mint az éhes farkasok, nem is rágnak csak nyelnek.

– A téli vacsorák a kedvenceim. A sötétben előveszed a gyertyatartókat és mindig gyertyát gyújtunk. A gyertyaillat, kiváltképp szeretem az elfújt gyertya illatát. Ez otthonról jön, a gyerekkoromból, karácsonyi illat.

– Másik csúcs az estében, hogy vacsi után jönnek a múlt századi falusi esték. Körbe ülünk és beszélgetünk. Fürdés után mese. A kör ismét összeül és megszárad az őszibarack, citrom, harcosan sportos citrusféle.

– Elalvás után szép álmokat kívánok nekik külön-külön. Hallom, amint változik a légzésük, néha moccannak kicsit. Mindegyik figyel, aztán mélyül az álma és nő tovább.

– Sokat nőttek a nyáron megint.

– Ostromolják a csúcsokat. Kíváncsi vagyok, hol állnak majd a tornasorban?

– Akkor a napod csúcsok között telik.

– Igen, és a között is jó. Egy kicsit alá kell ereszkedni, hogy újra értékelni tudd, ismét egy csúcs időszakot élsz át.

– Könnyű nekünk a második évtizedben. Mi van a friss szerelmesekkel?

– Viccelsz? Annak az életnek mások a csúcsai, de ott is megvan nap mint nap. Emlékszel? Milyen jó volt készülni a találkozóra. Megvalósítani a napközben eszedbe jutott apróságot. Várni az örömöd és részesülni benne. Kézfogások, ölelések, csókok …

– Úgy sóhajtozol, mintha ma nem lenne. Nekem ugyanúgy dobog a szívem, amikor átölelsz és megcsókolsz, mint először.

– Csúcs!

– Kívánatos élet!