Alberttől kaptunk egy kommentet: (álompárban boldogságban évtizedekig) “ilyen nincs. Önáltalás az egész.” Lillától kaptunk egy kérdést: megtanulható az álompár életmód? Úgy hisszük, a kiragadott példák véletlenül mutatják a valóságot. A párkapcsolatban gyakran a nő hisz és hajlandó tenni érte. A férfi hallgatja az elméletet, majd legyint, hülyeség.
Az álompárban boldogságban életmód valójában egy párkapcsolati kommunikációs módszer. Egy titkot már elárultunk korábbi bejegyzésünkben: “Hogyan vitatkozunk álompárban?” Mint gyermek a nyári napsugarat, tükrözzük a tanulhatóságokat. Az életmód ragyog, egyszerű és magától értetődő.
A kommunikáció szót a legtágabb értelemben használjuk: egymásra hatás. Lehet szóban, tettel, üzenettel, viselkedéssel, arcjátékkal, stb. Befolyásolom a másikat, kommunikálok felé. A párkapcsolati kommunikáció egy közlekedési mód. Olyan, mint a séta, biciklizés, úszás, autóvezetés. A közlekedés célja örömszerzés és eljussunk valahova. Miközben eljutunk valahova, haladhatunk együtt, kéz a kézben vagy egymás mellett. Történhetnek megállások, gyorsítások, koccanások, ütközések.
Séta, bicikli, úszás, autóvezetés. Ezeket a közlekedési módokat hoztuk magunkkal a születésünkkor vagy meg kellett tanulni? Ma már örömet jelent a séta, az úszás, kerékpározás vagy az autós kirándulás? Ki huppant le az első lépések között a pelussal bélelt bugyira? Ki gondolta a biciklin ülve, soha nem fogok kanyarodni? Úszás tanulás: volt olyan? “Kijövök a medencéből! Ittam eleget. Soha többet vissza nem megyek!” Autóvezetés: kedves Olvasó, mondjon példát, mennyire volt nehéz megtanulni … ?
A párkapcsolati kommunikáció közlekedési mód? Igen. Boldogságot okoz és eljutunk naponta valahova. A kommunikáción múlik, hova. Érdemes foglalkozni vele, különben jönnek az ütközések és a balul elsült esetek. Tudsz példákat mondani?
Az álompárban boldogságban életvitel tanulható. Mi úgy gondolunk rá, mint közlekedési módra az emberek között. Összeszedtük az általában hiányzó ismereteket. Tizennégy mérföldkő jelzi a jó irányt. Út közben gyakorlod az álompár életmódot. A végén automatikusan éled. Mi sem egyszerűbb?
Kedves Olvasó! Várjuk jelzésed: egyedül, vagy négy fős kiscsoportban van kedved megtanulni az életmódot?
Marcsi & Péter
A számmisztika tudása alapján tanító a küldetésem. Oktatni embereket nehéz feladat. Minél felnőttebb, annál nehezebb.
Gondolkodunk a stílusváltáson. Leíró, magyarázó hangvételről lehet, hogy bemutató módra váltunk. Kérjük véleményed! Melyik lenne szerencsésebb?
Nem sokaktól tanultam vezetni….
De vannak jó emlékű tanítóim ez ügyben (is)! 🙂
Sok sikert az oktatáshoz!
Szervusz Kedves Zsuzsa!
Köszönjük, hogy megosztottad tapasztalatidat. Mindenben egyetértünk. Mit tehetnénk hozzá?
Az álompár életmódhoz vezető úton tényleg az első mérföldkő önmagad párkapcsolati tulajdonságainak megismerése. Talán ez a legnehezebb mérföldkő, hiszen, mindenki ismeri önmagát, hisszük mindannyian. Amikor kérem beszélgetőtársamat, írja le hét párkapcsolati jellemzőjét, akkor hosszas vívódás kezdődik.
A párkapcsolati kommunikáció egy közlekedési forma, erre tegnap hallottam egy megerősítő példát. Rossz kommunikációjával valósággal betolta a harmadik fél karjaiba álompárját. Akkor is tudta, ők ketten összeillenek. Azóta sem érti, hogyan tolhatta ennyire kitartóan maga előtt társát. A kapcsolatnak vége szakadt. Ma is, négy év után is, nagyon bánja. Hogyan tovább?
Közlekedünk a mindennapokban. Nem mindegy, hogy egyedül, ketten, vagy álompárunkra bízva magunkat.
Köszönettel Marcsi & Péter
Kedves Marcsi és Péter!
Autóvezetés? Az nagyon jó. Az oktatom mondta nekem, muszáj neked minden gödörbe belemenni? Nem, volt a válaszom, aztán puff! belementem a következőbe. Valóban minden a kommunikáción, a közlekedésen múlik. Nem születünk profi sofőrnek, úszómesternek, nem jövünk úgy a világra, hogy mindent tudunk az álompár-kapcsolatról. Kérdés, hisszük -e, hogy léteznek álompárok? Én hiszem, láttam többet is. Láttam fiatalok szemében őszinte, tiszta szerelmet, láttam öregeket, akiknek már csak annyi erejük volt, hogy fogták egymás kezét, azt nem engedték el. Voltam szemtanúja olyan családnak, ahol már a belépéskor tudtam, itt igazi boldogság, szeretet lakozik (ezt épp nálatok tapasztaltam). A boldogság nap mint nap köztünk jár, kopogtat ajtajainkon. Kérdés, meghalljuk -e őt, beengedjük -e életünkbe. Hajlandók vagyunk -e időt szánni arra, hogy profiktól tanuljunk? Vesszük -e a fáradságot, időt, energiát, hogy olyasvalamit tanuljunk meg felnőttként, amit gyerekként nem tudtunk? Szerintem tartozunk magunknak ennyivel. Hinni vagy nem hinni? Érdekes kérdés. A puding próbája az evés. Lehet mondani álompár kérdésre, hogy hülyeség, ám előtte jó lenne kipróbálni. Én utálom a halat. Onnan tudom, hogy nem szeretem, hogy kipróbáltam. Vajon, hogy tudok valamire negatív vagy pozitív választ adni, amit nem is próbáltam ki? Ennek nem sok köze van a hitnek. A hitrendszer az életünk során változik. Néha többször is. Ez viszont mindig új megvilágításba helyezi a dolgokat, mindig újabb és újabb kérdéssort, új válaszokat eredményez. Nem az a kérdés, nyitottak vagyunk -e egy álompárkapcsolatra, hanem az, nyitottak vagyunk -e önmagunkra. Hisz minden velünk kezdődik.
További sok sikert munkátokhoz!