Idézet egy blog kommentelő leveléből: Nem tudom, vagy nem mondom, hogy mi álompár lennénk, mert a mi kapcsolatunkban is voltak és vannak olykor hullámvölgyek, de mindig próbáljuk helyre rakni a dolgokat közösen.
Kedves Olvasó! A kérdésedben benne van a válasz első fele: közösen és ami kimaradt: napestig. Az álompár életmódot a kommunikáció határozza meg két ember között. A párkapcsolati kommunikációt én egy közlekedési típushoz hasonlítom. Olyan, mint az autóvezetés vagy úszás vagy biciklizés és vehetem a sétát is. A kommunikáció szót általános értelemben használom. Jelentése: érzéseket, híreket, adatokat, információt átadni a közös jelrendszer segítségével (a jelrendszer egy része a szókészlet).
Hogyan vitatkozunk az álompár életmódban? A kérdésre adott választ hagy kezdjem egyik beszélgetőtársam megfogalmazásának idézetével: Tudod Péter? Lehetnek veszekedések közöttünk a majdani álompárommal. Egy a fontos, amit a szüleimnél láttam. Este mindig békében, kéz a kézben, szerelemben bújtak és bújnak ma is a közös ágyukba. Ezt szeretném elérni. Nekem ennyi elég.
Itt most abba kéne hagyni ezt a cikket, ugye? Ez olyan szép és annyira igaz!
Viták és nézeteltérések mindig vannak és lesznek kettő ember között. Hála Istennek különbözünk! Ő engem akar, én meg őt akarom. Az álompár kommunikációban egy a fontos: meddig mehet el a vita? Mikor és hol marad abba a nézeteltérések ütköztetése?
Veszekedések és hullámvölgyek nincsenek egy álompár életében. Percek alatt abbahagyjuk a “kényes” kérdés tárgyalását. Másról kezdünk beszélni, például: hogyan tudjuk segíteni a kényes helyzetben cselekvőt?
Az álompár kommunikációban vannak határok amiket betartunk. Ettől álompár az álompár. Hol vannak ezek a határok? vagy Mikor érezzük, a határhoz érkeztünk? A válasz meglepően egyszerű. Sugallja a kísérőnek választott kép! Vitás helyzetben pillanatok alatt elképzeljük a patikamérleget. Milligramm pontosan mér és mutat. Egyik serpenyőbe megy az aktuális vitatéma, másik serpenyőbe az évtizedek (ugye nem maradhat ki az életmód jellemzéséből a harmadik szó sem: álompárban boldogságban évtizedekig – lásd a blog indító cikket).
Mennyit számít a mostani, pillanatnyi kényes kérdés évtizedek viszonylatában? A legtöbbször azt mutatja a mérleg, nem számít. Akkor min vitatkozunk? A folytatás: csináld úgy, ahogy neked tetszik! – mondjuk menten mindketten.
Nehezebb eset, amikor valamelyikünk úgy gondolja, igen, számít! Akkor jön a következő mérleg. Második mérlegelés: szeretem őt, vele szeretném élni az életem kerül az egyik serpenyőbe. A másik serpenyő: mi baj lehet abból, ha úgy megyünk tovább, ahogy ő szeretné? Itt jönnek a cselekvések. Csak ez számít. Csak a cselekvések számítanak. Ezt beszélgetőtársaink értik, te kedves Olvasó, talán. Megközelítem másik oldalról: elvek, hitek, szokások és meggyőződések nem számítanak ott, abban az egy helyzetben. Csak egy számít, hogyan cselekszik az érintett személy, legyen gyerek, felnőtt, macska, bárki.
Bekövetkezett a cselekvés és látjuk az eredményt. Ha a meggyőződésnek, hitnek vagy szokásnak volt igaza, akkor az álompárban élő fél kimondja az esti összebújáskor: neked volt igazad. Ha a cselekvő sikerrel járt, hozta cselekvésével az elvárt, jó eredményt, akkor lehet gondolkodni. Ha másodszor, harmadszor is így jár, akkor új világot alkot! Régi beidegződéseinket felül írja az ő képességei szerint, legyen gyerek, felnőtt, macska, bárki. Az álompárban élő másik fél kimondja: neked volt igazad.
Ha a mérlegelv alapján járunk el, véget ér a vita még aznap? Igen. Ketten várjuk izgalommal az eredményt? Igen. Nehéz megengedni a gyerekeinknek, hogy elengedjék a kezünket? Igen. Egyszer muszáj elengedni? Igen. Mi is voltunk gyerekek? Igen. Alig vártuk, hogy elengedjék a kezünket? Igen. Akkor min lehet vitatkozni napesténél tovább?
Kedves Olvasó! Várjuk levelét, melyik helyzetet nem lehet mérlegre tenni napestig?
Marcsi & Péter